2016. január 11., hétfő

A 2015. év sikeres programjai II. Teréz Nap a Múzeumban - szakmai fórum óvodapedagógusok számára

2015. november 11-12-én 13-16 óráig a JPM Természettudományi Osztályán tartottuk Teréz-napi szakmai és módszertani fórumunkat óvónők számára.

E program szervezését örömmel vállalta osztályunk, mivel hozzánk és a néprajzi osztályra érkezik a legtöbb óvodás csoport, és valóban egyre nagyobb az óvodás foglalkozás-résztvevők aránya a múzeumi foglalkozásokon.


A szervezés sikerét a program újdonságának, a témák vonzerejének, és a  pécsi zöld óvodák bázisóvodájának szervezésbe történő bevonásával magyarázhatjuk. A létszám kedvezőnek bizonyult, mivel összesen húsz óvónő jelent meg a rendezvényen, egy olyan időszakban, mikor az iskolai tanárokkal együtt őket is a portfólió-leadás határideje nyomasztotta.

A koncepció szerint az első napon a múzeum természettudományi osztályának munkájáról adtunk képet a pedagógusoknak, de mindezt ismeretterjesztő előadások formájában. Botanikus kolléganőnk az ehető és mérgező növények népszerű és gyakorlatias témáit dolgozta fel, zoológus osztályvezetőnk, pedig a természettudományos gyűjtemény történetéről, feladatairól beszélt.


A múzeumpedagógiai prezentációnak programjaink bemutatásán túl fontos célja volt, hogy a módszertani ötleteket, észrevételeket kölcsönösen megosszuk egymással – így javaslatokra, hozzászólásokra buzdítottuk az óvónőket és ennek megvolt a pozitív eredménye, hasznos, építő párbeszéd alakult ki.

Az első napi program az elmaradhatatlan gyűjtemény-bemutatás után jó gyakorlatok bemutatásával zárult, ketten vállalkoztak egy-egy környezeti nevelési program bemutatására.




A program második napján terepi botanizáló-madarászó kirándulást szerveztünk. Az időjárás is nagyon kedvező volt, és a program végére valódi közösségi hangulat alakult ki, mikor az óvónők, mint résztvevők bevonásával bemutattuk az óvodások számára a korábbi években szervezett terepi kirándulások néhány környezeti nevelési csoportos játékát.


bejegyezte: Varga Ágnes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése